Álmosan kezdődött, de ami hajnali fél hatkor nem álmosan kezdődik az minimum gyanús. Az autópálya remek helyszínnek bizonyult, az ébredezéshez így 8-ra Alsóörsön már minden életfunkció hibátlanul működött. Fél 9 magasságában hagytuk el az ELMŰ kikötőjét a HVLAROSS fedélzetén és indultunk Füredre, hisz itt volt a találkozó 10 óra magasságában.
A pályán még úgy tűnt friss szél lengeti a fákat, de a Alsóörsről kihajózva hamar kiderült, hogy ez csak az ébredési folyamat egyik fázisának látomása lehetett. Ezért is késtek a hajók. 10 órára rajtunk kívül csak egy B31es ért oda, ami eleinte aggasztott, de aztán szépen sorban elkezdtek gyülekezni, és 11 órára már bármerre néztünk B31-est láttunk körös körül. Mikor az indulás mellett döntöttünk, már megjött a délies szél, ami Tihany mellett krajcolásra késztetett minket. Ez kicsit széthúzta a mezőnyt. Közben Dőmel Vilmos véget nem érő történeteit hallgattuk a balatoni, de egyben a hazai hajógyártás hőskoráról, a "tervgazdálkodásról". A cső után északiasra váltott és fokozatosan gyengült az amúgy sem túl erős szél. Volt aki part alatt, volt aki kicsit beljebb próbálkozott. Közben folyamatosan csatlakoztak a hajók, hisz többen a nyugati medencéből jöttek volna Füredre, csak szél hiányában nem értek oda. Velük sorban szembetalálkoztunk. Kellemes délutáni napsütésben 3-4 óra között dobott kötelet a flotta Lellén a BLYC-ben. Szépen libasorban jöttek be a hajók és álltak egymás mellé a keleti móló végénél. Mire mindenki kikötött, 15 B31-es sorakozott a kikötőben, kiegészülve egy B21-el. A móló megtelt emberrel. Rövid szabad foglalkozás után, a vacsora megnyitójaként Szabó Árpád a B31 klub életre hívója mondott néhány szót, és bemutatta B31 terveiből, és dokumentációiból összeállított kiállítást. Majd Vilmos beszélt, és immár a teljes csapatnak beszámolt a B31 hosszú történetéről. A jóízű vacsora után szétrebbentek az emberek, mintha időre kellett volna elhagyni a sörsátrat… azért néhányan kitartottunk, és ez a többiekbe is visszahozta a hangulatot.. este 11 óra felé már újra egész népes társaság cserélte az eszmét, és fogyasztotta a fröccsöt, egyre jobb hangulatban. Sajnos sok hajó az időjárás labilitására való hivatkozással távol maradt, pedig igazán jó hangulatú vitorlázásban vehettek volna részt. Reméljük jövőre még többen csatlakoznak a klubhoz, és jelenlétükkel tovább emelik a közös vitorlázás hangulatát. Addig azonban még lesz egy B31 kupa! (időpontja: 2010. 07. 24, helye: BLYC Balatonlelle) A B31 jubileum résztvevő hajói (A lista még bővül): Balaton Clochard Escape Fedák Sári Hvalross Kenese Memory Narval Sügér Teknőc Twister Gloria II. (B21) Az esemény Képei megtekinthetőek a Balatonhajok.hu Picasa galériájában . A vitorlázás útvonala, és adatai megnézhetőek ITT . |